2024. április  20., szombat, Tivadar
   
Kászonjakabfalvi templom
Kászonjakabfalvi templom
Története

A Kászonszéket alkotó öt település egyike Kászonjakabfalva, mely a legdélibb fekvésű település a Kászon-pataka mentén. Első írásos említése 1567-ből való.
A településnek nem volt középkori temploma, 1783-ig a nagykászoni plebániához tartozott. Ekkor nyilvanította önálló egyházközséggé Batthyányi Ignác erdélyi püspök a kászonjakabfalvi hívek kérésére.
A templom alapkövét 1808-ban tették le, a munkálatokat 1817-ben fejezték be. A Szentlélek tiszteletére szentelték fel 1817-ben.
A templomnak két oltára van: a főoltár és a Mária-oltár. A főoltár a Szentháromság és a Szentlélek ábrázolása, a központi helyen a vérző szívére mutató Jézus látható. A Mária-oltár eredetileg Szent Anna oltár volt. Császár Károly 1880-as években Kászonjakabfalván tevékenykedő lelkész a templomban található Mária szobor helyett egy új, művészibb alkotású szobrot szeretett volna. Adománygyűjtésbe kezdett és Dél-Tirolbol megrendelte az új Mária szobrot, melyet a Szent Anna oltáron helyeztek el. Azóta Mária-oltáraként használják a helyiek. A Szent Anna szobor további sorsáról nem maradt fenn információ.
A templom három harangját háború idején elrekvirálták, az új harangokat az 1920-as évek második felében szerezték be a helyi lakosok nagylekű adományainak köszönhetően.
Kászonjakabfalva templomának orgonját a csíkszentmártoni származású Bándi József készítette 1873-ban, aki kántortanítóként tevékenykedett a településen. Az ő nevéhez fűződik az egykori kántortanítói lakás építése is, mely 1875-ben készült el.
A Szentlélek tiszteletére felszentelt templom búcsúja pünkösd másodnapján van, a kászonjakabfalviak minden évben összegyűlnek és méltó módon ünnepelnek, megemlékezve a régmúlt időkről is.

FORRÁSOK

Váradi Péter Pál: Alcsík és Kászon. Budapest, 1995.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. I. köt. Kolozsvár, 1996.
Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a huszadik század végén. Csík-, Kászon- és Gyergyószék. Budapest, 2000.
András Ignác: A templom közelében, még a sírban is. Kolozsvár, 2008.
András Ignác: Kászonszéki lélekharangok. Kolozsvár, 2015.
https://ersekseg.ro/hu/templom/1092

Vártemplomok, templomok | Egyház, vallás | Kászon: Kászonjakabfalva | Alcsík