A csíksomlyói pünkösdi búcsú több százezer ember részvételével zajló zarándoklat, melynek történelmi alapját a Mária-tisztelet jelenti.

Az évszázadok óta tartó búcsújárás a hit és a kulturális önazonosság szimbólumaként Csíksomlyót a katolikus székelység és a világ magyarságának hírneves zarándokhelyévé tette.

A csíksomlyói búcsújárás kezdete a 15. századra tehető és az obszerváns ferencesek középkori Mária-tisztelethez kapcsolódik.

A székely nép körében már abban az időben népszerű volt a Boldogságos Szűz Mária tisztelete. A környék katolikus hívei Mária ünnepeken Csíksomlyón, a Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült templomhoz gyűltek össze. A ferences szerzetesek megsegítésére IV. Jenő pápa 1444-es rendeletében búcsút engedélyezett azoknak a híveknek, akik az újjáépülő csíksomlyói templom építését támogatták. A körlevél már abban az időben is híres búcsújáró helyként jelölte meg Csíksomlyót, ahová a hívek nagy tömege szokott elzarándokolni.

A 16. század második felében, a reformáció erdélyi megjelenése után, fordulat következett be a búcsújárásban. A ferences hagyomány szerint a hitújítás korában, 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem erővel akarta Csík, Gyergyó és Kászon katolikus népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. A hagyomány szerint, az itteni székelyek hitük védelmére István gyergyóalfalvi plébános vezetésével fegyvert fogtak, és a Hargitán szembeszálltak a hitújítók hadával.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú történelmi emlékbúcsú jellege már a 17. század első felében létezett. Erre utal az 1649-es jezsuita jelentés, mely szerint a székelyek „minden évben Pünkösdkor összegyűlnek Szűz Máriának a székely hegyek között lévő kegyhelyén".

A 17. században a búcsús zarándoklaton még csak Csík és Gyergyó népe vett részt, a későbbiekben kiterjedt Udvarhelyszékre, a Felső-Nyárád mentére és Háromszékre is.

A moldvai csángók a 18. századtól kapcsolódtak be a búcsújárásba.

Az újabb kutatások szerint a csíksomlyói pünkösdi búcsú eredetmítosza csak a 18. század végén keletkezett. Első megfogalmazói P. Losteiner Leonárd csíksomlyói ferences történész, a csíkrákosi származású Cserey Farkas bécsi udvari tanácsos és történész, valamint P. Katona György szilágykrasznai udvari káplán.

A búcsújárás a 18. században megélénkült, egyre többen zarándokoltak el a Szűzanyához.

A kegyhelyen történt csodás események következtében, 1798-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök a csíksomlyói kegyszobrot csodatevőnek nyilvánította.

A 19. században a búcsújárás folytatódott, Erdély nagyvárosaiból is érkeztek zarándokok. Abból az időből származnak a búcsú nemzeti jellegére vonatkozó első történeti adatok is. Az első világháború idején a búcsújárók és a keresztaljak száma erősen megfogyatkozott, 1916-ban a kegyszobrot Székelyudvarhelyre, majd Kolozsvárra menekítették.

1919-ben visszakerült a szobor, de a hatóságok nem engedélyezték a búcsújárást.

Az első búcsúra csak 1921-ben kerülhetett sor, ezt követően a búcsú nemzeti jellege tovább erősödött. A második világháború után a kommunista hatóságok a búcsújárást betiltották, így 1949-1989 között a csíksomlyói kegyhelyet csak kisebb csoportokban látogathatták és nem tarthattak kikerülést.

Az 1989-es rendszerváltás után jelentős mértékben módosult a búcsú központi eseményeinek helyszíne és körmenete. A többszázezres nagyságrendű tömegre való tekintettel ma a nagymisét a Kis- és Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben tartják, ahová a keresztalják jelentős része közvetlenül érkezik meg, és nem kapcsolódik be a körmenetbe. Mivel a szentmise beékelődött a körmenetbe, így megszűnt az évszázadok óta hagyományos kikerülés, amelyen ma csak a búcsújárók kis része vesz részt a kordon között haladó egyházi és világi elöljárókkal együtt.

A csíksomlyói pünkösdi búcsújárásra a falvakban a keresztaljak önkéntes alapon szerveződtek, és papjaikkal lelkileg is felkészültek az eseményre. A távolból induló, több napos zarándokút megtétele után érkeztek meg a zarándokok. A búcsúsok egyik fő célja az volt, hogy megérintsék a Mária-szobrot mint kegytárgyat.

A két jeles napon, pünkösd szombatján és vasárnapján hosszú sorokban kígyózott a vallásos emberek áradata a templom felé, azért, hogy a lépcsőkön felhaladva kézzel, virágokkal, zöld ággal, zsebkendővel megérinthessék a Mária-kegyszobrot és közben elmondhassák imáikat, fogadalmaikat és kéréseiket.

Az ünnepi nagymisét követő áhítatos körmenet, a „kikerülés" minden búcsú fénypontja. Ez volt az a pillanat, amelyet minden település zarándoka türelmetlenül várt. Az időjárás a kivonulást nem befolyásolta, váratlan eső közepette is megtartották a körmenetet. Régebb pünkösd vasárnapján délelőtt, a 20. század kezdetén azonban a legtávolabbi településről, több napon keresztül gyalogoló zarándokokért a körmenetet előrehozták szombat délutánra.

A kikerülésen részt vevő keresztaljak sorrendjét a történeti hagyomány szabta meg. 1876 előtt székek szerint csoportosultak, azon belül pedig falvanként, városonként. A látványos menetet mindig Gyergyó vezette, elsőnek a gyergyóalfalusi kereszt haladt, a katolikus érdekeket védelmező István papnak és híveinek emlékére. Őket követték a gyergyói falvak, utánuk Felcsík népe vonult. Az alcsíkiak után az udvarhelyszéki hegyaljai falvak katolikusai sorakoztak fel. Utánuk a marosszékiek következtek, majd Háromszék katolikusai, végül pedig a csángóság zárta be a több tízezres pünkösdi körmenetet. A templom előteréből induló menet hajdan balról, kelet felől kerülte meg a meredek hegyet és innen kapaszkodott fel Kis-Somlyó kúphegyének tetejére.

A nagy kikerülésben mindegyik keresztalja saját keresztjével és lobogójával haladt. A körmeneti zászlók között látható ma is egy sajátos méhkas alakú jelvény, a labarum, amelyet mindig a gimnázium egyik utolsó éves diákja vitt. Ez volt a Mária Társulat zászlója, amely eredetileg római hadizászló volt. A labarumot vivő fiú mellett menetelő társak szükség esetén segítették a zászlóvivőt. A hagyományos kivonulásokon őket követték a facigerek, a fáklyavivők, akik a csíksomlyói régi kikerülésben a labarumot vivő fiatal két oldalán haladtak, sötétlila menteszerű öltözetben.

A zászlók a keresztaljak meghatározó szimbólumai voltak. Külön zászlókkal zarándokoltak a férfiak, az asszonyok és külön zászlókkal a fiatalok is. A férfiak keresztrúdra erősített zászlókkal vonultak. A lakatlan útszakaszon levették a zászlót, kímélték, majd a falvakhoz közeledve visszatették, és a településeken már zászlókkal vonultak végig.

A nagyobb keresztaljaknál látható a „hármas lobogó", melynek a főrúdon kívül van még két tartórúdja. Ezt mindig három férfi vitte, súlya miatt vállra erősített tartószíjban. A zászlók vitele kitüntetésnek számított, azokra bízták ezt a kiemelkedő feladatot, akik vallásos életükkel megérdemelték, és rendelkeztek megfelelő fizikai erőnléttel is ahhoz, hogy a hosszú zarándokúton végigvihessék a nehéz kegytárgyakat.

A keresztet és a zászlót hordozók a keresztaljak elején vonultak, mellettük pedig a csengettyűsök haladtak.

A búcsúra induló keresztaljak elmaradhatatlan kelléke volt a csengettyű is. A templom harangját szimbolizáló csengettyűre vagy csengettyűkre fából nyelet helyeztek, hogy így ütemesen rázhassák azt. A csengettyűket egykor a sekrestyékben őrizték, és az indulás előtti vasárnapon a csengettyűs fiúk „hangszereltek", hogy egyszerre és ütemesen szóljanak a kis harangok. A hajdani búcsújárók útjuk során csak a falvakban szólaltatták meg csengettyűjüket, és ilyenkor énekelve vonultak át a településeken.

A csíksomlyói búcsújárás hagyományai koronként változtak, ugyanakkor állandó elemeket is megőriztek: az oltáron álló kegyszobor meglátogatása és érintése, a virrasztás, a kegyhelyen való gyónás, áldozás és szentmisehallgatás, keresztútvégzés a Kis-Somlyó hegyén lévő kálvárián a Jézus hágóján, a kegyhely négy kápolnájának meglátogatása, búcsúág-törés és a búcsúvásár.

A csíksomlyói búcsú központi eseménye több évszázadon át a szombat délelőtti nagymisét követő, több órán át tartó nagy körmenet volt, amely megkerülte a Kis-Somlyó hegyét. 1949-ig, a kommunista diktatúrát megelőző utolsó szabad búcsúig a búcsún résztvevő keresztaljak a kegytemplomtól indultak el, és ugyanoda tértek vissza. A pünkösdszombati nagy kikerülés rendje tájegységek, falvak szerint volt. Ez a szabályozást az első világháború után a csíksomlyói ferencesek alakították ki.

A körmenet kitüntetett tárgya a labarumnak, népiesen labóriumnak nevezett, méhkashoz hasonló, 30 kg súlyú, hadi zászló, amelyet hagyomány szerint a csíksomlyói ferences gimnázium egyik kitűnő diákja a laborifer vitt a körmenet közepén. A labarum a hagyomány szerint a János Zsigmond unitárius fejedelem hadai felett aratott győzelem jelképe.

Tudósítások a korabeli helyi lapokban

Csíki Lapok.  1889. június 9.:

„...Az idén is péntek déltől keresztek és zászlók alatt szent énekeket zengedezvén szakadatlanul érkeztek Somlyóra, a híres búcsújáró helyre a négy vármegye katolikus híveinek ezrei. Az időjárás is meglehetően kedvezett a gyalogszerrel utazó búcsújáróknak, mert egészen szombat délig derült ég mosolygott le a buzgó zarándoklókhoz. Ekkor egy kis eső hullani kezdett ugyan, de ismét csakhamar kiderült az ég, s délután három órakor már elég jó idő kedvezett a Kis-Somlyó hegyen óriási hosszú vonalon 9-10 000 főnyi búcsúsnak."

Csíki Lapok. 1893. május 24.:

„E kegyeletes vallásos ünnepélyre az idén is nagy számban gyűltek össze a hívők. [...] A vásárosok, éppen úgy, mint egy sokadalomra, igen nagy szám-ban gyűltek össze s minden felhasználható teret beépítettek sátraikkal és árus bódékkal. A tulajdonképpeni búcsúsok már pénteken este gyülekezni kezdtek, a nagyobb rész azonban szombaton érkezett meg, míg a vármegye közeli helységeiből csak ünnep első napján vonultak fel. [...] A búcsú alkalmával szokásos rendzavarások, összekoccanások az idénről sem maradtak el, de a kivonult erélyes csendőrség a keletkező zavarokat dicséretre méltó buzgalommal már csírájában elfojtotta."

Csíki Lapok. 1896. május 27.:

„A jelen alkalommal kedvező időben folyt le s ennélfogva népesség tekintetében is túlszárnyalta az előző búcsúkat. Már péntek reggel 6 órakor érkezett be az első keresztalja mikházi búcsúsokkal, kik hálaadó imát tartottak a nagy templomban. Ettől kezdve csak úgy özönlött be a búcsúsok serege ájtatos énekek zengése mellett Somlyóra, s a szombati kikerülésben tíz, a vasárnapi körmenetben pedig több mint húszezer ember vett részt."

Csíki Lapok. 1897. június 9.:

„Ezúttal is a szokott pontossággal pénteken reggel hat órakor dobpergés mellett megjött Maros-Torda megye Mikháza községének ájtatos népe, mely a nagy templomban

megtartott csendes mise meghallgatása után körútját a hegy körül megtette. [...] Pénteken délután kezdettek érkezni Udvarhely megye havasalji községeiből kisebb-nagyobb csoportokban keresztek és zászlók alatt a búcsúsok, s ezután csak úgy özönlött be megszakítás nélkül úgy a szomszéd Háromszék megyéből, mint a csíki részekből a hívők serege egészen vasárnap kilenc óráig. Szombaton délután fél négykor sorakozott mintegy 10-15 ezer főre rúgó közönség, részint papjaik vezetése alatt a nagy templom előtti téren a hegyre való felvonuláshoz.

És megkezdődött a tolongás [...] a labarum körül, mely mellett érthetetlen okokból igyekeztek helyet foglalni nemcsak a csíki, hanem más vármegyebeli községek búcsújáró népe is." A tudósító arról is megemlékezik, hogy: „...ez évben a csendőrség erős kordonnal a versengő lövétei és karcfalvi keresztalját egymástól elválasztotta."

Csíki Lapok. 1899. május 24.:

„...Mint rendesen, ezúttal is a távol Maros-Torda megyebeli mikházi hívek érkeztek meg első sorban péntek reggel 6 órakor az elmaradhatatlan dobpergés mellett Somlyóra.

Ezt követte még aznap 17 keresztalja az Udvarhely megyei és gyergyói részekből; de ami szenzációt keltett: egy keresztalja Brassó városából és Türkösről, mely vasúton délután 3 órakor érkezett meg Szeredába, s onnan kereszt alatt gyalog folytatta útját Somlyóra. [...] a búcsúsok jó benyomást keltettek mindenfelé, valamint a Romániából jött nagyszámú csángó magyarság..."

[...] „az összesereglett népáradat - nem túlzunk - a 25-30 ezret elérte."

[…] „...a vasárnapi körmenetben 54 keresztalja vett részt, ami csaknem négy kilométert tevő hegykerülő úton, mintegy koszorút képezett, akkor érvén be a körmenet eleje, midőn az utolja azt elhagyta".

A Csíki Lapok. 1902. május 21.:

„A búcsúsokat megelőzte a sok sátorbódé építése a különböző árusok részéről, akik már valóságos országos vásárrá tették a búcsút. Az étel és ital nemű árusok sokasága mellett az ipari készítményeknek ma már mind en fajtája feltalálható; [...] igyekeztek magukra a nép figyelmét felhívni."

Csíki Lapok. 1915. május 26.:

„Az idei pünkösdi búcsú, kedvező időben, de erősen megfogyatkozott és kevés számú keresztalja részvételével folyt le.

A háború nagyon éreztette hatását, igen sok község és a távoli vidék nem is vett részt ."

Csíki Lapok. 1921. május 22.

Körösi Lajos Utóhangok a somlyói búcsúhoz című cikke:

„A nagy világháború után az idén volt a legelső nagyszabású búcsú. Huszonegy kereszttel, huszonöt község vett benne részt. Itt volt Marosszék népe, [a mikháziak] három teljes nap gyalog jöttek idáig. [...] A Kis-Somlyó mozgalmas lett, a szent énekektől

vízhangzott a hegy, a buzgó fohászoktól volt hangos a templom: a székely nép imádkozott. A legnagyobb rend és csend uralkodott, pedig hétezer ember jött össze. Szomorú, Háromszék nem volt jelen, talán nem mert eljönni, vagy nem akart? Gyimesi jó csángó testvéreink nem érkeztek meg. Távolmaradásuk okát sürgönyileg tudatták: »...a szépvízi főszolgabíró tegnap Középlakról visszaparancsolt, ezért nem ment a csángó kereszt."

Csíki Lapok. 1922. június 11.:

„...ennyi idő után újra láthattuk a mi népünk örömét, a somlyói búcsú diadalát. […] Felemelő látvány volt a búcsú egész lefolyása, de legimpozánsabb ez a körmenet, amit szombaton délután tartottak meg. Öreg emberek tanúsága szerint sohasem látták a somlyói búcsút ilyen szépnek, mint az idén. [...] A tízezernyi tömeg az úttest két oldalán négyes sorokba fejlődve ment méltóságosan a szent hegyre, hol az ősök annyi század óta jártak. S szóltak a harangok, de szebben zengett az ének, s ünnepi hangulat honolt a lelkekben. [...] Úgy éreztem, hogy a székely nép nemcsak sokat szenvedett az elmúlt évek viharaiban, hanem sokat is tanult.

Tanult elsősorban fegyelmezettséget, alkalmazkodást s a közös érdekek munkálását. Úgy mutatta be magát a székely nép ez alkalommal, mint a férfikor méltóságos szakába jutott nép. Nem láttunk rendetlenkedni, féktelenkedni senkit. Innen mindenki emelkedett lélekkel távozott, s azzal a reménységgel, hogy ezután látni fogunk még szebb dolgokat is.

A közigazgatásnak pedig legyen ez úton is hálás köszönet, hogy rendelkezésével lehetővé tette ennek a búcsúnak ilyen szép lefolyását. Mi pedig akik ott voltunk, szívünkbe zárjuk a felemelő érzések tanulságait, s még inkább, mint eddig, szívünk szeretetével őrizzük Istent szerető, Máriát tisztelő, önmagunkat fegyelmezni tudó testvéreinket."

Csíki Lapok. 1924. június 15.

Ünnepek után című cikk:

„... a Kis-Somlyót hatalmas élőkoszorú módjára körbefogta 130 keresztalja, közel 40 ezer emberével. [...] A csángók most is kitettek [magukért], számban és fölényben. Jellegzetes népviseletük gyönyörű csipkeszegélynek tűnt a hegy alján"

„Maradjon meg a pünkösdi búcsú mindenkorra a székely lelkek találkozójának [...], mert csak addig lesz vonzó s felemelő, míg a vallás szolgálatában marad: hitet erősít, szeretetet hirdet."

Tudósítások napjainkban

Napjainkban a csíksomlyói búcsú eseményeit az írott sajtó mellett az elektronikus sajtó is tudósítja. Az újságok, rádiók, televíziók között különös jelentősége van a Duna Televíziónak, amely 1993 óta rendszeresen élő adásban közvetíti a pünkösdszombati eseményeket és a búcsú éjszakai templomi vigíliáját is. Ezen közvetítések nagyban befolyásolják a búcsújárás menetét, mivel egyes eseményeket az elektronikus médiához, illetve a közönség elvárásaihoz igazítanak.

P. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Csíkszereda, 1994.

Soós Sándor: Csíksomlyó. Szentendre, 1996.

P. Benedek Fidél: Csíksomlyó. Kolozsvár, 2000.

Daczó Árpád: Csíksomlyó titka. Csíkszereda, 2000.

Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007.

Mohay Tamás: A csíksomlyói pünkösdi búcsú. Budapest, 2009.

Darvas-Kozma József: A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete. Csíkszereda, 2011.

P. Márk József: Csíksomlyói mozaik. Csíksomlyó, 2014.

Tánczos Vilmos: Csíksomlyói búcsú. In. Romániai magyar lexikon.