2019. december 10., kedd, Judit
   
Kájoni Kódex
Kájoni Kódex

A Kájoni Kódex a 17. századi erdélyi zenetörténet egyik legfontosabb és legértékesebb dokumentuma. Orgonatabulatura-írással 1634-1671 között készült vegyes tartalmú, kéziratos gyűjtemény. A zenemű több kötegből utólag összefűzött kolligátum.
A kézirat, a 20. század elejéig Nagy Zenei Gyűjtemény néven volt ismeretes a szakirodalomban. Későbbi elnevezését Kájoni János ferences szerzetesről kapta.

Története

A 17. században Erdély is bekapcsolódott az európai többszólamú zenei életbe. A hazai zenészek német és itáliai zeneszerzők műveit másolták le és ezen minták szerint alakították ki repertoárjukat. A Kájoni Kódex gazdag gyűjteménye is ennek a módszernek az eredményeként jött létre. Az összeállított anyag betekintést nyújt a korabeli erdélyi értelmiség zenei világába. A gyűjtemény tartalmaz hangszeres és vokális, egyházi és világi műveket, ugyanakkor szép számmal jelen van a magyar, román, szlovák népdal és néptánc is.
A zenemű 1634 és 1671 között keletkezett. Seregély Mátyás 1634-1642 között jegyezte le és használta a kéziratot, 1652-től 1671-ig Kájoni János Mikházán, Csíksomlyón, Gyergyószárhegyen gyűjtötte össze és ő adta a végső formáját is.
A Kájoni Kódex leírási módját és tartalmát tekintve rendkivülien eltérő, lapjain minden rendszer nélkül sorakoznak egymás után a lekülönbözőbb műfajú zenedarabok: motetták, misetételek, egyházzene, barokk hangszeres tételek, nyugat-európai és regionális tánctételek, valamint magyar, német és latin világi énekek. A legterjedelmesebb műfajcsoportot a kevés énekszólamból és hangszeres kíséretből álló, észak-itáliai concertato-motetta képezi.

Seregély Mátyás leginkább Ludovico Viadana motettáiból válogatott, amelyek a műfaj korai korszakát képviselik.
Kájoni János már a néhány évtizeddel későbbi, bonyolultabb concertato-motettákat is felfedezte gyűjteménye számára. A kézirat legnagyobb részét képező egyházi zene, az orgonista Kájoni rendszeres munkáját segítette.
A Kájoni Kódex jelentősége abban áll, hogy a kutatók képet alkothatnak arról a folyamatról, ahogyan a korabeli erdélyi zenészek az európai zene stílusirányzatait, műfajait, a helyi erdélyi sajátosságukkal összhangba hozták.
A kötetet a 17. századtól folyamatosan a csíksomlyói ferences könyvtárban őrizték. A múlt század elején Kolozsvárra került, ahol 1944-ig tartották. A II. világháború után nyoma veszett és rejtélyes sorsáról csak 1985-ben szerezhettek tudomást a kutatók.
A csíksomlyói ferences kolostor ebédlőjének falában elrejtett Kájoni Kódexet 1985. április 11-én találták meg 123 kézirattal és ősnyomtatvánnyal együtt. Ezt a felbecsülhetetlen értékű könyvleletet a Bukaresti Központi Állami Könyvtár laboratóriumában restaurálták a többi Kájoni kézirattal az Organo-Missaléval és a Sacri Concentusszal együtt.
A kéziratot, amely egykor a csíksomlyói ferences könyvtár állományához tartozott, jelenleg a Csíki Székely Múzeumban őrzik.

Leírása

A kódex leírói

A 346 zenedarabból álló összeállításból 213 őrzi a Kájoni kézvonását, 130 Seregélytől származik, a többi ismeretlen.
Seregély Mátyás Felvidéken végezte tanulmányait, majd egyházi zenészként, tanítóként és kántorként tevékenykedett Erdélyben.
Az egyetemes műveltségű ferencrendi szerzetes, zeneszerző, orgonista, nyomdaalapító, Kájoni János 1629 végén vagy 1630-ban született a Kolozs megyei Jegenyén. 1648-ban lépett be a ferences rendbe Csíksomlyón, 1655-ben szentelték pappá Nagyszombaton, ahol közelebbről megismerkedett a kor egyházi zenéjével. Maros megyében Mikházán, Csík megyében Csíksomlyón és Gyergyószárhegyen volt házfőnök. Teológiai, történelmi, irodalmi, botanikai tárgyú műveivel nagy mértékben hozzájárult a 17. századi Erdély művelődéséhez. Zenei gyűjteményei az Organo-Missale, a Sacri Concentus, a Kájoni Kódex, a Cantionale Catholicum magas színvonalú zenei műveltségéről tanúskodnak.

Tartalma

124 motetta, 2 mise, 12 misetétel, 28 helyi használatú litánia, himnusz, Credo, Te Deum, 21 barokk hangszeres darab, 55 Nyugat-Európai tánc, a vidék 20 népszerű tánca és 12 világi ének.

Felosztása

A kódex kilenc nagy részre osztható. Az első rész, melyet Seregély Mátyás írása jellemez 54 egyházi zenei darabot tartalmaz. A Seregély által szabadon hagyott helyet Kájoni János nyolc egyházi darabbal, két egyházi népénekkel és négy világi hangszeres művel töltötte ki.

A második részben kizárólag Kájoni leírásai találhatók, hét egyházi darab, négy hangszeres darab, valamint egy egyházi vokális-hangszeres kompozíció.
A harmadik rész Seregély kézírása, amelyben nagy terjedelmű darabokat jegyzett le. Az üres részek lehetővé tették, hogy Kájoni három udvari tánccal és egy misével gazdagítsa a gyűjteményt.
A kódex negyedik részében csak négy lapon látható Seregély kézírása, a többi anyag Kájonitól származik. Az ő kézírását őrző darabok a következőképpen csoportosíthatók: egyházi darabok, világi hangszeres darabok, udvari táncok és balett.
Az ötödik rész első felében Seregély kézírása található, a másodikban Kájoni lejegyzései láthatók.
A kódex hatodik részében Seregély által lejegyzett világi darabok találhatók: balettek, udvari táncok, francia címmel ellátott hangszeres darabok. Ezután Kájoni írásával népies darabok következnek.
A hetedik részben csak Kájonitól származó bejegyzés található, itt kapott helyet két német zenemű, ugyanakkor egyházi koncertek és misetételek.
A nyolcadik rész teljes egészében Kájoni kézírása. E részben négy egyházi koncert egy mise található, ugyanakkor Kájoni művei is láthatók az írásmód alapján, itt kapott helyet négy litánia is.
A kódex utolsó kilencedik része, ugyancsak Kájoni munkája, itt olvasható két magyar nyelvű szöveg. A zeneművek sorában található egy befejezetlen egyházi koncerto, öt hangszeres darab, egy népi eredetű világi jellegű, de egyházi hatás alatt álló szerzemény, Kájoni négy saját kompozíciója.

A zeneművek szerzői

Orlandus Lassus (1524-1594)
Andreas Hammerschmidt (1611-1675)
Jacobus Gallus Handl (1550-1591)
Ludovico Viadana (1560k.-1627)
Hieronymus Praetorius (1560-1629)
Claudio Monteverdi (1567-1643)
Heinrich Schütz (1585-1629)
Joannes Spielenberger
J. Schimbracky

Kutatástörténete

A Kájoni kódexről szóló szakirodalom igen eltérő képet mutat.
Az első kutató nemzedéknek, akik még eredetiben tanulmányozhatták a kéziratot nem sikerült maradandó, tartalomjezékkel ellátott munkát készíteniük a szakmai nyilvánosság számára. A kódex eltűnése után a kutatók csak a másodlagos forrásokra hivatkozhattak.
Kájoni zenei munkásságára először Bartalus hívta fel a figyelmet, amikor közzétett néhány tételt az Organo-Missaléból.
1894-ben Rupp Kornél kutatta Kájoni munkásságát Csíksomlyón. A Pallas Nagy Lexikon számára gyűjtött anyagában a kódexről is említést tett.
Fábó Bertalan az 1908-ban megjelent A magyar népdal zenei fejlődése c. könyvében közölte a kódex néhány táncának szólamát.
Seprődi János a Kolozsvári Református Kollégium tanára először 1903-ban tanulmányozta a kódexet. 1909-ben akadémiai előadást tartott és terjedelmes tanulmányt készített.
Domokos Pál Péter 1929-ben a csíki énekeskönyvek sorában tárgyalta a Kájoni Kódexet.
György József 1930-ban kiadott erdélyi ferences rendtörténetében adatokat idézett a kódex keletkezési idejére és íróira vonatkozóan.
Szabó T. Attila a kéziratos énekeskönyvek között Seprőditől és Domokos Pál Pétertől átvett adatokkal jellemzi a kódexet.
Boros Fortunát a kódex bejegyzéseiből kiindulva a Kájoni előtti ismeretlen notátorok után kutatott.
Szabolcsi Bence az 1938-ban megjelent A XVII. század világi dallamai c. példatárában adott közre zenei anyagot. Az 1930-as Zenei Lexikon “Kájoni” címszavában a kódexet ”külföldi eredetű egyházi művek, magyar népi táncdallamok, egyházi és világi énekek” gyűjteményének nevezte.
Papp Géza 1942-ben kutatásainak eredményeként az egyházi népénekeket tette ismertté.
Domokos Pál Péter a korábbi tapasztalatait és fényképfelvételeit felhasználva, Kájoni Cantionale Catholicum c. énekeskönyvéhez merített fontos zenei adalékokat a kódexből.
Az 1945 utáni romániai zenetörténet-írás megkülönböztetett figyelmet fordított a Kájoni Kódex kutatására.

FORRÁSOK

Codex Caioni I. Bukarest, 1993.
P. Benedek Fidél: Csíksomlyó. Kolozsvár, 2000.
Magyar Katolikus Lexikon VI. Budapest, 2001.
A Csíki Székely Múzeum gyűjteményei. Csíkszereda, 2004.
Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007.

Művelődési élet | Nyomda, könyvkiadás, sajtó | Egyház, vallás | Csík: Csíksomlyó (Csíkszereda)