2021. augusztus  06., péntek, Berta
   
Bogátfürdő
Bogátfürdő

A Rákosi-szorosban, a Bogát-hegy alatt feltörő borvízforrásnál található Bogátfürdő.

Története

Középcsík borvízforrásai az Olt folyó törésvonala mentén törnek fel. A Csíkrákos területén található borvízforrásokat ivó-és fürdőkúrában egyaránt hasznosították a környéken élők.
Bogátfürdő a Rákosi szorosban, a Bogát-hegy alatt feltörő borvízforrásnál alakult ki. A kiváló gyógyhatásáról ismert forrásnál 1937-ben, a helyiek összefogásának köszönhetően borvízfürdő létesült. A kellemes környezetben található fürdő környékét parkosították, kanadai nyárfákkal ültették be, hogy a vizenyős területet lecsapolják. 1971-ben egy újabb helyi összefogással újjáépítették az épületet, kialakítva a nyolc káddal működő melegfürdőt. A forrás vizét egy nagy kazánban melegítették fel, majd a kádakba jutatták. Bogátfürdő igen kedvelt volt a környéken élők körében, tavasztól késő őszig két-háromezer fürdővendég is látogatta a helyet.
1989 után nagyon leromlott a Bogáti melegfürdő, sokáig kihasználatlanul, elhanyagoltan állt. A szerény vízhozam bővítése és a fürdő fejlesztése céljából 2000-2001-ben két hidrogeológiai fúrást végeztek a területen, mely nagy hozamú, 22 °C és 18 °C hőmérsékletű langyos ásványvizet hozott a felszínre. Mindezek ellenére csak 2007-ben talált gazdára a fürdőtelep, egy helyi vállalkozó személyében. Napjainkban négy kádas melegfürdővel és 8 férőhelyes szaunával újra üzemel a Bogáti fürdő.
A fürdőtelep udvarán található Alsóbogáti borvízforrás vizét asztali vízként használják a helybeliek és a könyéken élők.

Jellegzettesége

A Bogátfürdőn feltörő források a magnézium-kalcium -hidrogénkarbonátos és a magnézium-kalcium-nátrium-hidrogénkarbonátos típusú ásványvizek csoportjába tartoznak.

FORRÁSOK

Vitos Mózes: Csikmegyei füzetek: Adatok Csikmegye leirásához és történetéhez 1. kötet. Csíkszereda, 2002.
Császár Vilmos: Csíkrákos krónikája. Csíkszereda, 2003
Vofkori László: Utazások Székelyföldön. Csíkszereda, 2007
Székelyföld borvizei. Csíkszereda, 2009.
Jánosi Csaba-Berszán József-Péter Éva: Székelyföld fürdői, Csíkszereda, 2013
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2007_2008_hum_termtud/pages/011_a_felcsiki_medence.htm

Borvízek | Népi fürdők | Középcsík: Csíkrákos | Középcsík